
...van egy nagy ellenségem -az unalom...amikor minden hülyeség eszembe jut...amikor képtelenségekre van időm és energiám...amikor nem számít semmi és kezd nem számítani senki...
...kissé elveszettnek tűnik ilyenkor számomra a világ és a világban én...
...keresem a körvonalaimat és rájövök,hogy minden a helyén van ,de csak idővel...addigra meg néha rossz döntéseket hozok,amikre csak aztán döbbenek rá...és akkor már késő,mert változtattam egy csomó mindenen...
...esetleg elindítottam egy folyamatot,amit nem kellett volna...felhívtam valakit...sms -t írtam...mást írtam,mint gondoltam...rendeltem valamit...persze rohadt nagy szükségem volt rá...felettébb...
...kószálok néha és elővesznek a kétségek...a magamba zuhanás határára kerülök,de nem hagyom magam...görcsösen próbálom visszanyerni az egyensúlyomat...végül sikerül...mindig sikerül...
...néha olyan könnyű...néha rohadt nehéz...
...kifelé mosolygok...belül majd szét vet a méreg,vagy valami feszültség...
..."persze,könnyű neked"...mondta valaki..."te határozott vagy,te vidám vagy mindig,és ha nem, akkor is el tudod játszani,hogy igen"...
..."el tudod játszani"..."el tudod játszani"...hogy én mennyire utálom ezt...
..." hogy,mennyire utállak téged is"...gondolom magamban,de a válaszom egy könnyed mosoly és három rövidke szó..."hát,én el"...
...felkenek egy kis festéket...piros rúzs,nagy fehér szemek,piros pozsga és piros orr...mókás,színes ruha...ontom a vicceket...megbotlom a saját csámpás lábamban,amin ott éktelenkedik egy ormótlanul hatalmas cipő...de nevetek és nevetek,mert nevetnek és könnyesre röhögöm magam,hogy mekkora lúzer tudok lenni...
...de amikor magamra maradok...amikor letörlöm a festéket és tükörbe nézek...én vagyok a bohóc,akinek igazi könnyei vannak...
...mert "könnyű nekem"...mert megadatik az őszinteség...mert olyan sok mindenkivel bírok őszintén beszélni...olyan sok mindenkivel,hogy inkább blogolok,minthogy bárkinek bármit mondjak...
...ezt meg kevesen ismerik...akik meg tudják is ki vagyok,azok előtt őszinte tudok lenni...olyan kevesen vannak...de mindig a minőséget tartottam szem előtt,nem a mennyiséget...és egyre rövidebb a lista........
...nem számít...teljesen addig mindegy,amíg egy név van...ha már nem lesz...na majd akkor ráérek azon gondolkodni,hogy tök egyedül fogok maradni...de tudod mit...akkor is lesz egy második esély azoknak,akik visszatérnek,mert hiányoznék nekik...akik messze mentek,és most már csak homályosan látom a körvonalaikat...












