...próbálok színeket csempészni a világomba...fényt az elidegenedett és hideg szürkeségbe...

2008. május 29., csütörtök

...eldöntöttem...


...na jó,rövid úton milliomos leszek...ezt így eldöntöttem...
...az ötlet egyáltalán nem olyan irreális,mint,ahogy tűnik...a legdurvább tényleg az,hogy megvalósítható...és akkor elköltözöm itthonról...nem mintha nem szeretnék itthon lenni...csak na...azért már nagyon szeretnék teljesen önálló lenni,mert az eddigiekhez mérten szabadságom egy pöttyenetet megcsappant...enyhén szólva nehezen viselem...de tényleg csak egy hangyafasznyit...
...nem szeretek én ennyire szem előtt lenni...
...4évig éltem a nagyvárosban egy koliban...volt,hogy egy hónapig haza sem jöttem...jó is volt rossz is,de a magam ura voltam...nem tartoztam elszámolással szinte senkinek,hogy épp mit csinálok...
...volt,hogy csak úgy elindultam reggel és sétáltam a városban...vagy éppen elmentem bámulászni a nagy bevásárló központokba...egyedül,vagy nem egyedül...szerettem ezt az életformát...és akarom megint...a kötetlenség érzése felelősség nélkül...csak úgy filózni a dolgokon,bámulni a semmibe egy hídról...aztán mikor megelégeltem egyszerűen felhívtam valakit,vagy visszamentem a kollégiumba a többiekhez...
...a lényeg,hogy akarom megint,hogy egyedül lehessek bármikor,amikor akarok,és nem,mikor nem...valahol szabadon és külön...
...persze mindezt nem a jelenlegi keresetemből szándékozom megvalósítani,hanem amellett...
...tudom,hogy nem lehetetlen...belefogok és lesz ami lesz...

2008. május 28., szerda

...no para...


...tulajdonképpen mit sír a szám...mi bajom lehet...ma délután is,ahogy küzdöttem a kondi teremben,hogy kibírjam az edzőm utasításait,amit mosolyogva adott ki,rájöttem,hogy ez sem azért történik velem ,mert olyan szerencsétlen vagyok,hanem mert én úgy döntöttem ide jövök...persze ezzel nem azt akarom mondani,ezzel együtt saját magamnak is bebeszélni,hogy minden úgy történik,ahogy azt én eldöntöm,ahogy azt én akarom,mert tudom,hogy ez nem így van,de sok múlik rajtam...mehetek erre is...arra is...tehetek valamit valamiért...hagyhatom is...
...voltaképpen minden,amit eddig eldöntöttem,hogy úgy lesz,az úgy lett...úgy lett,mert úgy alakítottam a dolgok menetét,hogy végül elérjem a kitűzött célt...
...nem olyan vészesen komoly ez az életesdi,minden felfogás kérdése...ha jól akarom magam érezni,nem görcsölök rá a dolgokra,hanem igyekszem rugalmasan kezelni,és nem ragaszkodni semmiféle sémához...

...és egyébként se kínozzon itt engem semmiféle rossz kedv,meg negatív életérzés...ne...ne...ne...ki kíváncsi rám,ha savanyú képpel bámulok a világba...kit érdekel egy mélabús,életunt figura...ami mellesleg nem is én vagyok...

...hééééééééé,megtaláltam az árnyék forrást...kihúzom a függönyt...megszűnik az árnyék...derül az ég...látom a felhők mögött megcsillanni a napot...és itt rejtőzködött a szivárványom...nem is tűnt el...és gyönyörű...és színes...és nézem...az enyém...

2008. május 27., kedd

...egy éve...


...ma egy éve,hogy hivatalos papírt kaptam a szakmáról...rettenetesen jól jártam vele...na mindegy,ezt már egyszer végig zongoráztam és kifejtettem...csak olyan fura...hát nem téma...
...telik az idő...ki gondolná,hogy nem áll meg az sem...
...és már mindjárt itt a tanév vége,ami az én munkám végét is jelenti...és annyira vicces,...valahol...hogy olyan szinten harcolnak a helyért,ahol ülök,hogy hihetetlen...mintha legalább is egy jól fizetett vezetői állásról lenne szó...haha...nevetséges...idiótaság...mondjuk én annyira nem találom viccesnek,de nem idegesítem magam ezzel...majd kiderül,hogy mi lesz...
...most pedig leteszem a fejem a párnámra,mert akkorát ásítottam most is,hogy attól tartok legközelebb lenyelem a monitort...
...ilyenkor egyébként ott,messze még csak 17:30 van...- 6óra...és én ezt teljesen egyedül számoltam ki...,mert már nagyon fáradt vagyok és ez jutott eszembe...úgyhogy mielőtt még túl sok hülyeséget írnék,megyek...

2008. május 26., hétfő

...egyszer majd nagy jó lesz...


...nahát...elejinte beindultam,mint a rajz szakkör és írtam,most meg napok óta semmi...talán nem is baj,ha nem terhelem nap mint nap a rendszert...
...egyébként egyre jobban érzem,hogy valami nincs rendben,de nem tudom mi...napról napra nő a lelkemben egy árnyék...vannak,akik igyekszenek visszaszorítani bennem ezt az érzést,akiknek a puszta jelenléte is elég,hogy jobban érezzem magam,de az a baj,hogy a negatív kisugárzás...a nagy fekete aura már megjelent és készül beborulni az ég...ez már érzékelhető...ajaj...nem lesz ez így jó...valamit gyorsan tenni kell...
...megkeresem a csillogás funkciót...bekapcsolom és megpróbálom kirángatni magam a pocsolyából...hiszen csak magamon segíthetek...

...kéne egy repülő jegy Philadelphiába,mert egy kar nyújtásnyira van tőlem a Mester...igaz innen kissé nagynak tűnik,de elérhető...a Mester,akivel még találkozni akarok a végtelenséghez képest rövid életem során...és,hogy mit szeretnék elérni ezzel a találkozással...hát tulajdonképpen szívesen hurcolnék neki akár kávét is...vagy teát...jaj,de tényleg...akármi,csak ott lehessek és lássam a munkafolyamatot......na,ez...azért...szánalmas...szánalmasan hangzik...most már akkor vissza is térhetek akár,és elkezdhetem helyrehozni a lelkivilágom...mondjuk azzal a gondolattal,hogy,ha már itt nem vár semmi amiért érdemes felkelnem reggel és kilépnem a lakásból,akkor útra kelek,és meg sem állok a nagy USA-ig...addig meg gyűjtöm a pöttyet drága jegyre a pénzt,felelevenítem és javítom enyhén szólva hiányos angol tudásom,aztán már itt sem vagyok...majd küldök képeslapot...
...de addig is,amíg mindez egyszer csak elkövetkezik,táplálom tovább szeretetemet a kedves klub tagjaim iránt,akik bearanyozzák a hétköznapjaim,azok iránt,akik szeretnek,még ha ezt most kissé homályosan érzékelem is a köd miatt,ami elborít...és próbálok pozitívan tekinteni előre,mert tudom,hogy...egyszer majd nagy jó lesz...

2008. május 23., péntek

...erre nincs szó...


...minden,de minden kivétel nélkül kapja be az összes csíráztatott pöcsöm minden,de minden hányadék és lótetű értelmű,krumplibogár intelligenciával rendelkező óvónéni és szülő,keresztszülő nagyszülő,aki az ótvar kis büdös kölykének nem bír odaszólni,hogy üljön le,fogja be,de legfőképp egy kicsit,de tényleg csak egy kicsit figyeljen oda arra a néhány szerencsétlenül járt törpeszínjátszóra,akik majd meg gebednek,hogy "szórakoztassák"az elkorcsosult értelemmel megáldott mocskos kis senkiházi......9...10...11...12...gyermekeket,akik mindennek a tetejébe bemásznak a díszletek közé és onnan integetnek anyucinak...ééééés....anyuci visszainteget....hát persze,miért is ne...közelebb jön,hogy lefényképezze a kis morgoncot....és ezt látja minden jelenlevő kedves óvó-és daduska néni...és nem,nem szólna rá...hogy ember...kapj már a fejedhez,hozd már ki onnan a kölykedvényed és ülj le a seggedre...

...mindez játszódik egy bazi torna teremben...semmi hangosítás...ja,de bocs,egy azaz egy darab sípoló mikrofon ,pici zsinórral...szemben az üvöltöző tömeggel...200.000...a jelek szerint értelmileg korlátolt ember...és 13 szegény szerencsétlen színjátszó gyerek részvételével....

...hát,de komolyan...szegény kis csemetepalánta színészkezdeménykék legnagyobb kudarca volt a mai gyermek napi fellépés...sírtak...elsírta magát a főszereplő lánykám is,mert ő érezte magát rosszul és bocsánatot kért amiért néha belebotlott a szövegébe,amint épp egy kis kulagépet került ki a színpa...bocs,tornaterem padlóján...aki mellesleg tök természetesen túrta a retkes kis orrát a színpadnak kikiáltott teremrész kellős közepén...
...én meg eközben,mindezt figyelemmel kísérve a recsegő hangosító
pultnak kikiáltott asztal és dvd lejátszó mellett ülve azon töprengtem,hogy ne állítsam e le az egészet és mondjam azt..."emberek,hahó,nagyon köszi a figyelmet,mi most befejezzük és haza megyünk"...de nem tettem,hiszen észre sem vették volna...
...ez csúnya...nagyon csúnya...
...én,aki ebben a szakmában már járatosabb vagyok...én is nehezen viselném ezt a telibecseszett helyzetet,nem még egy gyerek...11évesen...na mindegy...ennek is meg volt a tanulsága...ilyet sem vállalunk többet...

...ezúton szeretnék ezért köszönetet mondani minden kedves illetékesnek,mélyen magamba roskadva,azzal a megtisztelő tudattal,hogy szarba se nézik a munkámat...de ha az enyémet nem is...legalább a gyerekekét,de azt sem...

2008. május 22., csütörtök

...s.o.s...valaki ellopta a szivárványt...


...nem tudom,hogy miért,de ma eluralkodott rajtam a mélabú...jöttek és rám telepedtek a negatív gondolatok...amint egy kicsit egyedül maradtam lélekben és gondolataim közé merültem jöttek...most is,ahogy írok...hülye érzés...szabadulnék,de nem megy...nem akarok gondolni semmire,de nem megy,mert a nyakamra ülnek és nyomnak lefelé ezek a lidércek...
...kiráz a hideg...megmagyarázhatatlan...mert,no para...minden oké,ami azt illeti...hát akkor most mi van mégis...
...csak abban bízom,hogy lefekszem aludni és elmúlik...
...remélhetőleg ebből kifolyólag nem lesznek rémálmaim,mert azért egészen jó volt ez a nap...mondjuk kicsit készek voltunk ma délután is...hangyányi kimerültség...de egyébként nagyon jól éreztem magam...csak ott is előtört ez a kínlódás...amit tényleg nem tudok behatárolni...csak nyom lefelé...
...azt hiszem jobb is,ha most befejezem és lepihenek...
...színeket akarok...színeket...színeket...színeket...hol a szivárványom...

2008. május 21., szerda

...réteg...


...színes képeket rakok egymás mellé...csak olyanokat,amilyeneken még nem látszik olyan drasztikusan a civilizáció...harmonizálni próbálom a színeket egymás mellé...illeszteni a formákat...összhangot keresek...

...tegnap például bejött hozzám két idegen...soha nem beszéltem velük...köszönés és ennyi,de tegnap beültek hozzám...unatkoztak,vagy unatkoztak,vagy éppen unatkoztak...nem tudom...valójában nem is érdekel,csak meglepett,mikor tapasztaltam,hogy eltelik néhány hosszú perc...nagyon hosszú perc és nem akartak eltakarodni...és semmiről sem beszélnek valójában csak fölényeskednek,és le rétegpoénozzák,amint egyik kedves barátnőmmel jót röhögünk valamin...rétegpoén...milyen réteg...
...talán nem értem az értékrendeket,de ez a réteg,akiknek poénjain röhögünk szerintük, fényévekkel jobb társaság...mondjuk hallani kellett volna a hangsúlyt...azt a megvetést...hát odavágott...nem mintha sokat adnék ilyen arrogáns pacifarkak szavára...de sértő volt...miért kell leszólni tehetséges és értékes embereket olyanoknak,akik semmit sem tettek le az asztalra...
...rétegpoén...szeretnének ők ilyen réteget képviselni...

...lehet,hogy nem kéne ezzel törődnöm...lehet,hogy rosszul látom,de azt hiszem,a világban is ez az egyik alapvető probléma...nem értékelik és pocskondiázzák a semmirekellők a valamirevalók rétegét...különcnek és nagyképűnek titulálják,ha valakinek van elég önbizalma és tudatosan cselekszik,nem akar képmutató módon sémára csiszolódni és vállalja a véleményét...vagy csak egyszerűen kitűnik...bármivel...ha csak egyszerűen valami marandót próbál alkotni...nem az egész világnak,csak a környezetének...nem mindenkinek,csak akik nyitottak erre...egy rétegnek...

...mert mi van akkor,ha nem vagyok milliomos...akkor már biztosan nem is vagyok jófej...
...mi van akkor,ha kimondom a véleményem...akkor már beképzelt vagyok...
...mi van akkor,ha nem bízom valakiben rögtön...akkor már hideg vagyok és érzéketlen...
...mi van akkor,ha az élet igazságtalanságait nehezen viselem,és nem tudok mindenen röhögni...

...mielőtt azonban teljesen belemerülnék a pesszimizmus mocsarába,nem tévesztem szem elől a tényt...az érem másik oldalát,hogy van egy réteg...egy olyan réteg amihez én is tartozom,egy réteg,melynek értékrendjét becsülöm és hiszem,hogy szebb napokat élek át,mint azok akik fölényesen többre tartják magukat...adják az ívet,közben meg boldogtalan az életük,mert nem találják magukat a szürke hétköznapokban soha...mert képtelenek kifejezésre juttatni jellemtelen önmagukat...

2008. május 19., hétfő

...örülök,hogy érezhet(t)em...


...az a legjobb érzés,amikor őszintén tudsz örülni valaminek...ezek előtt féltékeny voltam mások sikereire...jó érzés,hogy most már nem...
...nem,mert kiábrándultam és felébredtem...ráébredtem,hogy nem tudok boldogan élni abban a világban,amiben eddig azt hittem,hogy igen...nem tudok,mert nem akarom az egész életemet úgy leélni,hogy folyamatos stressz,verseny helyzet és bizonytalanság vesz körül...nem tudok,és nem azért beszélek most így, mert csalódtam benne,hanem mert valahogy mindig úgy éreztem idegen vagyok, nem vagyok elég jó, nem vagyok versenyképes, főként pedig nem hitt bennem annyira senki akik fontosak voltak számomra, ez pedig eléggé elbizonytalanított...szóval nem...mert szeretem távolról...szeretem úgy,hogy nem töltöm a nap 24óráját ezzel...nem vagyok folyamatos kétségek között,hogy minden bizonytalanságom tetejébe ki akar majd megfúrni,mert ő is bizonytalannak érzi magát,és azt gondolja ezzel több lehet...ezzel majd elér valamit...az a csúnya,hogy lehet,hogy célhoz ér...
... ez csak egy példa amiért átengedném ezt az őrületet másnak...ezt a gyönyörű de bizonytalan és küzdelmes életet,amihez én nem érzek elegendő erőt...
...tiszta szívből tudok örülni viszont annak,mikor esélyt látok erre másokban...és ilyenkor bíztatom, hogy csinálja, hogy próbálja meg...és amikor az eredményei vissza igazolnak...az nagyon jó érzéssel tölt el...
...olyan ez, azt hiszem, ahhoz hasonlítható,mint amikor egy szülő saját álmait akarja megvalósítani a gyerekében...ami neki nem sikerülhetett,azt megpróbálja kihozni belőle,és őszinte örömmel tölti el,ha sikereket ér el,mert valamilyen szinten őt igazolják a tények...
...
...szóval minden tiszteletem azoké,akik ezt választják és képesek végigjátszani...én viszont visszalépve szeretem tovább... és megbékélten fogadom el az élet nyújtotta lehetőségeket...
...ha néha kínálkozik lehetőség...egye fene,megpróbálom,annyit megér...de nem teszem fel rá az életem...

...remélem...teljesen őszintén,hogy másoknak, akik ezt teljes szívvel lélekkel őszintén szeretnék,és van elég erejük hozzá,főként pedig tehetségük, azoknak sikerül...

...és őszintén reménykedem benne,hogy kicsit több olyan művész kerül majd a deszkákra és kap lehetőséget,akik érzik...nem pedig tudják...

2008. május 18., vasárnap

...igazam van...


...kiragadom napjaim mondanivalóját,fénypontjait a feledés ködéből,hogy mindig velem maradjanak...

..."sosem akartam bevallani magamnak,hogy félek az egyedülléttől...attól,hogy hiába állnak mellettem,egyedül haladok a kiszabott úton...végülis mindenki egyedül marad a végső pillanatban..."
...csak azt nem tudom,hogy miért beszélek olyan emberekkel,akiket kerülnöm kellene,mert végzetesen negatívan és borúsan tekintik a jövőjüket...lehetetlen elhitetni ilyen emberrel,hogy nem jól látja a dolgokat,hogy nyitnia kell a lehetőségek felé...addig bizonygatja az igazát,amíg engem is a pesszimizmus sodrába taszít...
...nem szeretem egyedül hagyni a gondolataival azokat a hozzám közel állókat,akik segítségért kiáltanak némán...nem mondja ki,de minden mondatával azt sugallja"segítség...nem tudok mihez kezdeni az érzéssel,ami rám tört"...és ellök...azt mondja"mindegy",meg "nem fontos",meg "és veled mi van?"...közben meg tudom,hogy csak el akarja terelni a szót,hogy hagyjam békén...és ezt tudomásul is veszem,mert nem vagyok tolakodó,és megértem,hogy nem akarja elmondani...de akkor ne utaljon rá minden válaszában,mert iszonyatosan bosszant,hogy sajnáltatni akarja magát,és élvezi,hogy folyton kétségeket ébreszt bennem...mert így van...mert ismerem annyira...
...miért foglalkozom ezzel,azt sem tudom...végül csak annyit ért el,hogy azon kezdtem el agyalni,hogy vajon én vagyok túl naiv és bizakodó...mert,ha jól megnézem igaza van...igaza van...igaza van...
...áááááááááááá...de én ezt nem akarom...hinni akarok abban,hogy minden rendben,hogy minden ami történik,okkal történik...volt előzménye,és lesz következménye...miért ne állnánk pozitívan a dolgokhoz...minden rossz után jön valami jó,eső után kitisztul az ég...
...különben meg,mit erölködöm...kinek akarok bizonygatni...csak a saját lelkiismeretemnek...
...magamnaak...hogy igazam van...igazam van...igazam van...

2008. május 17., szombat

Intro...


...az,hogy elkezdek írni,talán a bennem lévő exhibicionizmus egyik kitörési formája...mert van bennem jó adag...ha ide talál valaki és érdekesnek tartja amiket irkálok,akkor olvasni fog...ha nem,nem...de ez egyértelmű....én is mint mindenki más,keresek...válaszokat,színeket,képeket,összefüggéseket,értelmet és leginkább önmagam...

...hálás vagyok a sorsnak sok mindenért,mert annyi mindent elvett,de adott helyette valami mást,valami fontosabbat,és most már látom...
...voltak álmaim...színes kristály paloták,melyek fényesen ragyogva elvakítottak,aztán egy koccanás és darabokra törtek...megsebeztek a szilánkok,és otthagytam őket...a sebek fájdalmasan lüktettek,és azt gondoltam,vége...nem vár semmi a tűnt világomon túl...útra kelve,sokszor nem láttam tisztán az arcomon végiggördülő bánat homályos fátylától,de valahol hittem,a lelkem mélyén a csodában...talán mégis vannak még...és vannak,mert újra rátaláltam a kis remény sugarakra,ami megvilágíthatja a további utam...rátaláltam olyan emberekre,akik segítettek elhitetni velem,hogy értékes vagyok a falaimon túl is,úgy is,hogy nem viselek álarcot,úgy is,hogy belefáradtam a folyamatos harcba,és leültem...nem futok tovább,nem hajszolom a sikert,nem törekszem elérhetetlen csillagok után...és úgy,hogy semmi hasznuk sincs belőlem....számomra ez a legnagyobb ajándék...