...próbálok színeket csempészni a világomba...fényt az elidegenedett és hideg szürkeségbe...

2008. augusztus 5., kedd

...a fátyol ím,lehullott végül...



...mi van akkor,ha az ember az egész életét végig hazudja...
...olyan képet állít be másokról,hogy hihetetlen...és mindezt olyan hitelesen,hogy megáll az ész...
...ez az ember az én legjobbnak mondott barátnőm...aki tud mindent rólam,aki az utóbbi időben családtaggá vált nálunk...aki már olyan otthonosan mozog itt,hogy kérnie sem kell...aki...

...elképesztő...
...ijesztő...
...felháborító...

...nagyon megütött a dolog...
...először szóhoz sem jutottam,aztán csak a csalódottság maradt...

...neeeeeeeeeee...
...annyit segítettem/segítettünk Neki...

...és most kiderül,hogy valójában minden ami vele történik...
...az nem történt meg,nem történt úgy...

...akkor most ki Ő...miért csinálta...
...hogy álljak hozzá ezek után...nem tudom...

...a "legjobb barátnő"...

...észre kellett volna vennem a jeleket,az apró elszólásait,az apró ellent mondásokat,amiket nem akartam tudomásul venni,hiszen,mindig megmagyarázta,ha észre vette magát...

...ilyet...

...nyilván szembesítenem kellene a tényekkel...
...de ez oltári szemétség...
...iszonyatosan érezné magát...
...iszonyatosan érezném magam,és én jobban,mert talán van magyarázata...mert hinni akarok a mentességében,de sajnos a tények ellene vallanak...

...anya nagyon egyenes ember,igazságos,nem kegyetlen de nem kertel,nem finomkodik...Ő tudta ezt meg...
...sajnos van egy olyan érzésem,hogy kemény kiosztásban fog részesülni a lány,annak ellenére,hogy kértem,hogy ne tegye...
...bár nem szól bele a dolgaimba,de ez most nem csak az én ügyem...

...a bizalmasom volt,aki mindent tud rólam,és bár takargatni valóm nincs,mégis tartok a sértett ember rossz indulatától...a további esetleges hazugságoktól,amik ettől kezdve ellenünk irányulnak majd,csak másoknak...

...ilyen dolgok mindig széttépik a hitem és kitépik belőlem a bizalom gyökereit...űrt hagynak maguk után,és fájnak...
...sötét lesz egy időre...

...most sötét van...

...várom a fényt,hogy betörjön az űrbe,ami most uralkodik bennem...

3 megjegyzés:

Petyó írta...

Nem Neked hazudott, nem Téged bántott meg, Te csak alanya és kiszolgálója voltál annak az általa álmodott képnek, amit elsősorban önmagának hazudott. Mindenki (a nagy egóval rendelkező ÉN is - :) -) hazudik egy kicsit, ami baj, de egy szintig elfogadható, mert enélkül az ember sehová nem fejlődne. Álomképeket alkot, jellemét, személyiségét ehhez próbálja igazítani. Persze, egészséges határokon belül. Szerintem a baj ott kezdődik, ha az elképzelt világ olyannyira elhatalmasodik, hogy kitölti az álmodója (hazudója) mindennapjait, mikor már nem tud különbséget tenni való és valótlan között. Ezzel viszont lerázza magáról azt a felelősséget is, hogy álmaival becsapja a körülötte lévőket, ugyanis a mellette élő emberek hiteles valóságnak fogadják el az álmait, nincsenek beavatva a "nagy titokba", mert az elmondottakat, ahogy írtad, a feltétlen bizalom alapján fogadják el igaznak.
Mit tegyél?
Semmit.
Magadat ne hibáztasd, mert bár Te hitted el, de a bizalmad alapján tetted azt és mert a bizalom jó, okod nincs Magadban keresni a "hibát". Ha az ember bizalommal van a másik iránt, fel sem merül, hogy kételkedjek a másik szavában.
Benne sem érdemes, mert ő választotta azt, hogy az álomvilágát festi fel valóságnak, és ezt (ha már a mindennapjait is érinti) lehet, hogy fel sem fogja már. Megpróbálhatod "felnyitni" a szemét, de nem valószínű, hogy fogadókész lenne, mert az álomvilágát elsősorban magának alkotta és jól is érzi magát benne.
Kérdés az inkább, hogy kit szerettél meg benne. Az ő valódi énjének egy még látszó darabkáját, vagy az álomképet? Ha a valódi énjét, akkor érdemes küzdeni érte. Ha az álomvilágot... Nem tudom. Talán, ha fontos személy Neked, először próbáld meg kideríteni, ki is ő valójában. Ha a valódi énje is tetszik, akkor érdemes küzdeni érte és talán engedni is fogja, hogy küzdj...

Bocsi, ha katyvasz gondolataim voltak, de 12 órai munka után ennyi jött ki belőlem... :)))

...amúgy, ha engem kérdeznél, és az érzelmeimre hallgatnék és nem az eszemre, akkor dühöngenék egy sort. >:)
Aztán lenyugodnék... ;)

...ja igen. Nyiss egy másik ajtót, mert a fény nem csak egyfelől jöhet, ha már lekapcsolták ott a villanyt. Amúgy meg szerintem az a legjobb, ha Önmagad ragyogsz! :)

Judit írta...

...igazad lehet...
...mondjuk,hogy igazad is van...
:)
...nem katyvasz:)
...köszönöm,hogy ilyen szempontból világítod meg a dolgokat,erre első döbbenetemben nem is gondoltam...sőt semmire sem tudtam gondolni...
...jó az,ha az ember álmodik és nyugtatgatja magát bizonyos hazugságokkal magának,-velem is előfordul,mint írtad veled is,oké,nincs ezzel baj:)-de ijesztő,ha ez már Nála a valósággal egyenlő...
...már nem tudom megítélni,hogy ki Ő és mikor volt Ő és mikor nem...Érted?:(
...annyiban vagyok biztos,hogy nem tudok haragudni Rá,inkább sajnálom valamiért...
...hát,megpróbálom bekapcsolni a "ragyogást",és megtalálni az ajtókat:)
...itt is van egy rés,ahová kiszivárgott a sötétség,de égnek itt lámpások és idevilágítva segítettél kicsit,hogy átlássak a dolgokon...
:)
...ez jó:)

Petyó írta...

Hagyd csak nyílni az "ajtót", mert lehet, hogy a másik oldalon a Téged várnak. Na, most már megyek aludni, mert a végén túlfogalmazom önmagam... ;)