
...most láttam,hogy ma volt az évadnyitó a színházban...
...hát,ilyenkor azért mindig elszomorít,hogy kiestem-vagyis inkább kiléptem a falai közül...
...de majd elmúlik...csak most rossz...
...kicsi korom óta repített szárnyain ez a világ...így indultam el...pici léptekkel...
...most nélkülem megy tovább...
...azért magamat nem tudom megtagadni...nem is akarom...
...az életem volt...
...szép volt...
...amikor megnyíltak a lehetőségek kapui,arra indultam...
...most pedig,amikor a lehetőségek diktálnak kénytelen vagyok irányt váltani...
...oké,semmi gond...
...egy hét múlva suli,és a kedves "gyerekeim" ott várnak,vissza várnak...
...szeretettel,és ez jó...
...annak is szerencsés fordulatnak kéne tűnnie,hogy egyszerű pici irodám helyett a gazdaságiban leszek,de így a "klub"...mi lesz a klubbal...azt nem tudom...az tuti,hogy ha a gyerekeim nem tudnak majd bejárni és őszintén beszélgetni velem...nem tudok lelkizni velük,amit eddig nagyon szerettem,akkor el fognak távolodni tőlem....és ez rossz...
...a kis irodát átveszi más...a gyerekeimet viszont nem hagyom...őket nem...úgyis ott leszek,amikor tehetem,amikor nem kellek a főnökasszonynak...de lesz ott innentől kezdve még valaki...aki remélem nem tud majd pótolni...ez önzőség...rohadt nagy önzés...de akkor is...
...a gyermekeim az én gyermekeim...a szárny bontogatásaik...az első lépteik része szeretnék lenni az érettségi előtti időszakban...is...mint tavaly...mert nagyon megszerettem őket...
...saját magam látom néhányukban...mindegyikükben...a nem is olyan rég volt saját magam...
...szeretnék segíteni nekik...segíteni elkerülni,ha lehet az esetleges hibákat...és látni akarom, közel a szívemhez,elrepülni Őket...
...hogy érezzem,tudjam,hogy mindent elmondtam és mindent megtettem értük...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése