...próbálok színeket csempészni a világomba...fényt az elidegenedett és hideg szürkeségbe...

2008. augusztus 14., csütörtök

...az álarc mögött...


...mindenkinek van álarca...
...kár tagadni...
...az őszinteség,ami a szavakban nyilvánul meg...
...a hallgatásban viszont...néha nem vagyunk őszinték...csak nem hazudunk...
...kívül másnak...
...belül magunknak...
...
...álarc
...mosolyog ha kell...nem sír,ha nem muszáj...csak a maszk mögött...
...a mosolygó álarc mögött...
...hallgat...talán ott sincs...csak a váz...
...ki látja...ki tudja...
...
...látszat...
...a látszatból ítélni...egy ideált keresni...
...nem is feltételezni,hogy a látszat csal...
...hinni akkor is,ha nem kéne...mert jó...

...merni álmodni kétlábbal a földön élve a valóság talaján...

... mert nem félek hidegvérrel nemet mondani bárminek,ami nem fér bele abba,amit elképzeltem...még akkor sem,ha ez önzőség,ha másnak nem jó,ha nem lehet ezt csinálni,mert bántó...
...igenis ilyen vagyok...ezt vállalom...az én életem...én akarom eldönteni,hogy merre akarok menni,és kiket akarok magam mellett tudni...
...felém nem lehet"utat törni"-betörni,határt sérteni,mert kapcsol a riasztó...a riasztó,és zsigerből nem...csak,ha én akarom...bezárom az ajtót és az ablakot...automatikus védekezőrendszer...így rögzült...sajnálom...
...ez vagyok...vállalom...lehet,hogy ez nem egy szimpatikus tulajdonság...
...figyelembe veszem a stop táblákat...semmi mást nem várok el,csak velem szemben is ugyanezt...
...nem lehet baj,hogy egyértelmű jeleit adom,hogy"behajtani tilos"...az lenne baj,ha nem tenném...
...nem lehet félreérteni...
...nem ámítok,ezt nem róhatja fel nekem senki...
...nem hazudok...nem vagyok megközelíthetetlen,csak döntök...az én döntésem,az én életem...én viselem a következményeit a dolgoknak...senki más,csak én...más lenne,ha ellentmondásokba ütköznének a szavaim és a tetteim...ha elhitetném és mégsem...mert egyértelmű az arc,még akkor is,ha más mint én...

...és nem kell sajnálni...azt végképp nem...jól vagyok köszönöm szépen...mindenem meg van,ami kellhet...ami létszükség...
...és,igen,várok valakit...az én dolgom eldönteni,hogy meddig...lehet,hogy addig elúszik néhány hajó,de nem,nem, hagyom itt a partokon,amikor itt van...

...nézz csak hülyének...nézd nyugodtan hülyének akit látsz...engem sosem fogsz...

5 megjegyzés:

Petyó írta...

Érdekes. Sőt megdöbbentő, hogy miként gondolkodik hasonlóképpen 2 (vagy több) egymásnak teljesen ismeretlen ember ugyanarról, vagy majdnem ugyanarról a témáról. Hiszen semmilyen kapocs, talán még hasonló élmény sem volt, hogy (majdnem) ugyanazt a következtetést vonják le hasonló témában. El lehet képzelni, el lehet fogadni, de tapasztalni azért más. Nagyon más. Természetesen nem lehet párhuzamot vonni, de tanulságos.
Tanulok...
:)

Judit írta...

...azt hiszem tudom kikre gondolsz...
...és,miután elolvatam a bejegyzéseid teljesen világossá vált...
...az viszont,hogy mindenkiben más és más ok húz falakat,az is biztos...mint,ahogy azt is nagyon jól látod,hogy nem lehet párhuzamot vonni...
...Te a dolgok másik oldaláról szemléled és tapasztalhattad azt,amiről én önző módon nyilatkoztam...nyilván...
...saját bőrödön tapasztalva egy ajtó becsapódását...hát...nem tartozik a kellemes dolgok közé...
...én is az arcomba vágott ajtók miatt tartok álarcot magam elé,mert fáj,ha becsapják...ha megmutatom ki vagyok,aztán hírtelen elhúzhatok,mert...mert...azért mert...
...mindig van oka...nem tetszik az,hogy van saját elképzelésem,és nem bólintok rá mindenre...pedig így ismert meg...tudja...máskor meg hírtelen sok lesz,hogy ragaszkodnék...mert látom,hogy tudnék...mert...
...mert...mit mert?...
...bonyolult...nem bonyolult...nem női és férfi nyelvekről,hanem tapasztalatokról és sebekről,és azok következményeiről lehet inkább szó,amikből szintén nem lehet párhuzamot vonni...
...mindenki...szinte mindenki másképp dolgozza fel...talán lesz hasonló következménye,de ez...
...mindenkiben máshogy csapódik le, mást vált ki...

...egy kérdés...
...ha valaki,akinek a jelleme taszít,-mert még csak nem is intelligens-annak ellenére,hogy egyértelmű jeleit adod,hogy"ácsi!"mégsem képes felfogni...aztán még ő sajnál le...mit lehet mást tenni,mint,hogy elküldöd a fenébe,miután a szép szó nem segít?...
...mert ez történt...
...ez váltotta ki belőlem ezt az antiszoc bejegyzést...
...ez hozta ki belőlem a nem szeretem oldalam...

Petyó írta...

Írom a választ, de addig is nézz ki a Holdra. Szegeden tiszta az ég és holdfogyatkozás van.
:)

Petyó írta...

Nyugi, a nem szeretem oldalt is lehet szeretni. Tudod, ha az őszinte. ;)
Nem is tudom... Azaz dehogy nem. :) "Nehéz" beismerni, de mindenkinek a maga oldaláról igaza van. Viszont ezeket az "igazakat" kell(ene) még a kapcsolat alatt összhangba hozni. Erre a legegyszerűbb az, ha beszélgetnek az emberek. Ha nem elég egyszer, akkor még egyszer, vagy még egyszer, vagy még... Azt, hogy meddig, nem lehet és nem is szabad előre meghatározni. De itt van az a fránya őszinteség megint. Nem ismerem a helyzeteteket, ezért inkább általánosságban gondolkodok, vagy inkább úgy, hogy én hogyan tenném. Születik egy döntés. Kialakul egy érzelem két ember között. Optimális helyzet az, ha egyik sem hazudik, sem a másiknak, sem önmagának, vagyis igen fel kell vállalni azt a "kockázatot", hogy teljesen őszintén, a lelke minden bugyrát megnyitva (jót is, rosszat is) engedje a másiknak, hogy szabadon nézelődjön, vizsgálgasson, szavaiddal élve mérlegeljen. Ugyanez igaz a másik félre is. Mert így és szerintem csak így van értelme annak, hogy egy kapcsolatban a bizalomról beszélhessen két ember. Természetesen ebben benne van a visszautasítás lehetősége is, hogy nem ilyen lovat akartam anyám, de ez is igaz mindkét félre. Gondot az jelenti csupán, szerintem, hogy az emberek szinte, képtelenek nem játszani. Mindenkinek vannak sebei, apró kis titkai (nem baj), amit nem szívesen hoz a másik tudomására. Ezt nem is tartom mindaddig hazugságnak, amíg az oda vezető ajtó nyitva áll, csak éppenséggel nem tessékelem be oda a társamat, hogy "gyere, nézd meg a sufnimat is. Ez a kuplerájom." Hazugság ez esetben onnan kezdődik, ha esetleges konkrét kérdésre nem az őszinte válasz érkezik, vagy terelgetés folyik, vagy elkezdődik egy önámítással egybekötött - már bocs - álarc felhúzása, aminek az egyik durva végkifejletéről írtál a barátnőddel kapcsolatban. Tehát én az végletekig őszinte kapcsolat híve vagyok címszavakban ezek szerint. Persze, nem voltam én sem mindig ilyen és nem is vagyok most sem a gáncs nélküli lovag, csak elegem lett az álságos hitegetésekből mindkét oldalról. Az, akivel együtt élek, két dolgot megérdemel alapvetően (a szereteten kívül, mert az adott). Az egyik természetesen az őszinteség, a másik, hogy kitartok mellette a végletekig. Csakhogy... A sarkos gondolkodásomat nem sokan szeretik, nem is igazán elviselhető hosszú távon. Ez is valahol egy védekezés, de nem szeretek ingadozni nádszál módjára. Valahol nekem ez jelenti a biztonságot magam részéről a kapcsolatomban. Talán ez a hibám az, ami nehezen feldolgozhatóvá teszi az "ajtó becsapódását". Ha egyszerűen csak erre gondolok, akkor nem kérdés a kérdés. A fentiek alapján egyszerűen levezethetem magamban, hogy én és ő őszinte voltam és volt, ezt és ezt nem szerette bennem, így miért ne dönthetne úgy, hogy beszélgetések után sem tudja azt az x dolgot elviselni bennem. Na bummm. Ez van, szabad ember, úgy dönt, ahogy neki jó. Csakhogy... Mind az én, mind, ahogy kiolvastam a gondolataidból, Nálad is arról van szó, hogy egy addig elfogadott, netalántán még szeretett dolog miatt vágták Rád az ajtót és valahogy úgy érzed, azért, amit ma is úgy teszel, mint tegnap, tegnap még szeretetet kaptál, ma pedig már esetleg gyűlöletet, de semmiféleképpen nem kedvességet. Nos, ez az, ami fáj. Mert nem tudod eldönteni mit tettél rosszul. Szerintem semmit. Esetleg a másik sem. Csak indokot, okot keres arra, hogy hárítson egy olyan felelősséget, érzést, gondot, ami esetleg őt érintené, neki kellene viselni. Az, hogy amire idáig eljut egy kapcsolat, már régen, nagyon régen MINDKÉT fél elrontotta. Helyrehozni nagy szenvedések árán, elsősorban önfeladással, nagy-nagy akaraterővel megtehető. De itt jön a, megint a szavaid idézném, "mérlegelés". Megéri-e? Ez az egyéni minden kapcsolatban. Ezt viszont kizárólag Neked kell eldöntened. Ebbe nem szabad beleszólni, nem is szabad engedni, hogy bárki beleszóljon. A Te életedről van szó. A saját örömöd, vagy szenvedésed felől kizárólag Neked van jogod dönteni.
...
Álarcot pedig egy másik megvilágításból sem célszerű viselni. Bár másnak látszom tőle, de ha a bevágott ajtó, mondjuk 1mm-rel az orrom előtt áll meg és nincs rajtam az álarc, megcsap a szele, de nem fáj. Ha rajtam az álarc és az mondjuk 2mm vastag... Szóval én nem szívesen szenvednék olyantól, ami nem én vagyok. :)
...
Visszatérve az előbbiekhez. Hasonlóság. Amire nem tudok, még az elviselésére sem "gyógyírt", az a dolog, hogy olyanért vádolnak meg, amit tegnap még szerettek. Nem igazán tudom eldönteni, hogy most mit hibáztam. Én ezért vagyok zárt körpályán, mint a rágógumiba ragadt lábú légy. Zümmögök, fel-fel szállok, de még nem szakadt el az a fránya ragasztó.
...
A kérdésed...
Nem egyértelmű számomra, hogy egy nem kívánt udvarlóról van-e szó, vagy egy befejezni kívánt kapcsolatról.
Csak vélemény és semmi kötelező érvényű "bölcselet"! :)))
Ha udvarló, akkor szimplán ne foglalkozz vele. Előbb-utóbb megunja.
Ha végződő kapcsolat?
Nehezebb. Légy vele, utoljára, nyílt és őszinte. A végletekig. Biztosan mérlegeltél, és a "nem" mellett döntöttél, mert a jelleme, vagy akármilye nem elviselhető a számodra. Most. Azzal, ha elmondod neki a "vége" okát, több dolgot is megteszel. Melyikkel is kezdjem?
Nem sorrendben.
Azt az embert valamikor Te választottad és szereted. Igen. Jelen időben. Soha nem fogod nem szeretni, mert azok, amiért megszeretted (feltételezve, hogy őszinte volt), nem vesztek ki belőle, csak találkoztál egy olyan dologgal, amit nem tudsz elviselni. Ezeknek a "nem szeretem" dolgoknak van egy rossz tulajdonságuk. Szeretnek hatalmasnak látszani a maguk jelentéktelenségükben. Kicsit olyan, mint a fától az erdőt... De ott van, és káros. Tehát, ha elmondod, akkor megtiszteled azt az embert az őszinteségeddel, amit megérdemel, és egyben esélyt is teremt ez a helyzet arra, hogy esetleg a párod rádöbbenjen a tette, jelleme hiányosságára és változtasson. Mert Te kívülről látod, ő meg esetleg azt nem tartotta hibának. Ha rádöbben és változtat (kivágja a fát), akkor újra gond nélküli kapcsolatotok lehet (látod az erdőt, amit szeretsz). Ha nem, akkor is tiszta a lelkiismereted, és mivel őszinte voltál (és feltáró jellegű) - én meg ezzel kissé nagyképű - :))) ezek után nincs más dolgod, csak erre hivatkozni mindig. Mert ez az őszinte valóság és nem fog mást keresni, hogy hátha, meg talán és esetleg...

A "lesajnálás" meg Te is tudod, egyenértékű a veresége beismerésével és nem Neked szól, hanem a külvilágnak, mutatván, ő nyert, mindenki láthatja... Nem? :)

Legvégül.
A hasonlóság?
Mintha magam olvasnám néha, csak női gondolatba csomagolva. Viszont én férfi vagyok és nem nő. ...és nem mindig értek "nőül". :)))

Judit írta...

...köszönöm a széleskörű választ...
:)
...egy egyszerű beképzelt bunkó taplóról van szó,akihez a világon semmi közöm sem volt soha...semmi jelét nem adtam szimpatizálásnak sem...szóval nem értettem miért is vagyok "sajnálnivalóan szánalmas"...
...mindegy,egyszerűen nem foglalkozom vele,csak iszonyat sértő...
...az álarc védelmére ilyenek miatt van szükségem...kell az a néhány mm,hogy az ütés ne közvetlenül az arcomon csattanjon,és azért is,mert,ha közvetlenül ér,akkor azzal a lendülettel adom vissza...ez pedig újabb ütést eredményez...a végére nem akarok több sebből vérezve magamra maradni...
...sajnos már nem tudom felvállalni,hogy minden védelem nélkül maradjak...mégsem jelent ez őszintétlenséget,csak némi távolságot,fedezéket...
...de,ha érzem,hogy nincs rá szükség,akkor képes vagyok letenni...de addig marad...