...próbálok színeket csempészni a világomba...fényt az elidegenedett és hideg szürkeségbe...

2008. július 1., kedd

...in memoriam...


...sajnálom,hogy annyiszor hülyének néztük...bocsánat...
...és sajnálom,hogy tiszteletlenül kinevettük és semmibe vettük néha...
...sajnálok mindent ...őszintén...
...sajnálom,hogy legutóbb nem vettem fel,mikor hívott...most nincs erőm kitörölni a számát még...mert ez olyan felfoghatatlan...
...
...mikor a pesti kollégiumba kerültem,tárt karokkal fogadott és mindenben segített...hálás vagyok ezért...
...érdekes,soha nem mondtam el neki...

...mikor ma megkaptam az üzenetet ledöbbentem...ilyen nincs...egy éve a vizsgámon...de hol van már az...

...mindig nehéz szembenézni az elmúlással...ez olyan mintha messze utazott volna valaki...
...és nekem eszembe se jutna...nem lenne...nem éreznék fájdalmat,hiszen messze élt és lehet,hogy soha többet nem találkoztunk volna...

...és most már soha többé...biztosan...
...de emléke szívünkben örökre megmarad...

...drága Piroska néni...a jácintok...mi lesz a jácintokkal...

...már csak neki nyílnak az öröklét kertjében...

2008. június 30., hétfő

...sziluettek...



...van egy nagy ellenségem -az unalom...amikor minden hülyeség eszembe jut...amikor képtelenségekre van időm és energiám...amikor nem számít semmi és kezd nem számítani senki...
...kissé elveszettnek tűnik ilyenkor számomra a világ és a világban én...
...keresem a körvonalaimat és rájövök,hogy minden a helyén van ,de csak idővel...addigra meg néha rossz döntéseket hozok,amikre csak aztán döbbenek rá...és akkor már késő,mert változtattam egy csomó mindenen...
...esetleg elindítottam egy folyamatot,amit nem kellett volna...felhívtam valakit...sms -t írtam...mást írtam,mint gondoltam...rendeltem valamit...persze rohadt nagy szükségem volt rá...felettébb...
...kószálok néha és elővesznek a kétségek...a magamba zuhanás határára kerülök,de nem hagyom magam...görcsösen próbálom visszanyerni az egyensúlyomat...végül sikerül...mindig sikerül...
...néha olyan könnyű...néha rohadt nehéz...
...kifelé mosolygok...belül majd szét vet a méreg,vagy valami feszültség...

..."persze,könnyű neked"...mondta valaki..."te határozott vagy,te vidám vagy mindig,és ha nem, akkor is el tudod játszani,hogy igen"...
..."el tudod játszani"..."el tudod játszani"...hogy én mennyire utálom ezt...
..." hogy,mennyire utállak téged is"...gondolom magamban,de a válaszom egy könnyed mosoly és három rövidke szó..."hát,én el"...
...felkenek egy kis festéket...piros rúzs,nagy fehér szemek,piros pozsga és piros orr...mókás,színes ruha...ontom a vicceket...megbotlom a saját csámpás lábamban,amin ott éktelenkedik egy ormótlanul hatalmas cipő...de nevetek és nevetek,mert nevetnek és könnyesre röhögöm magam,hogy mekkora lúzer tudok lenni...
...de amikor magamra maradok...amikor letörlöm a festéket és tükörbe nézek...én vagyok a bohóc,akinek igazi könnyei vannak...

...mert "könnyű nekem"...mert megadatik az őszinteség...mert olyan sok mindenkivel bírok őszintén beszélni...olyan sok mindenkivel,hogy inkább blogolok,minthogy bárkinek bármit mondjak...
...ezt meg kevesen ismerik...akik meg tudják is ki vagyok,azok előtt őszinte tudok lenni...olyan kevesen vannak...de mindig a minőséget tartottam szem előtt,nem a mennyiséget...és egyre rövidebb a lista........
...nem számít...teljesen addig mindegy,amíg egy név van...ha már nem lesz...na majd akkor ráérek azon gondolkodni,hogy tök egyedül fogok maradni...de tudod mit...akkor is lesz egy második esély azoknak,akik visszatérnek,mert hiányoznék nekik...akik messze mentek,és most már csak homályosan látom a körvonalaikat...

2008. június 27., péntek

...kutyául érzem magam...



...én nem haragszom senkire...
...nem esik rosszul semmi....
...nem vagyok elkeseredve,nem is érzem úgy,hogy le vagyok ejtve...
...annyira teperek mindig,mert azt hiszem,hogy nem vagyok érdektelen...egy éve ugyanis sírva borultak a nyakamba kedves szobatársaim,hogy brühühü,de fogok hiányozni és tessék...írok és elvétve egy-egy szó,amit válaszul kapok msnen...és ők folyamatosan összejárnak,most is a Balcsira mentek...végül is...nem ígérték meg egy éve,hogy lemegyünk mind a 4en...végül is tavaly nyáron sem voltak lent nélkülem...
...nem kéne,hogy érdekeljen,de nem tudom figyelmen kívül hagyni...úgy vélem ez megint néhány mínusz arról a bizonyos listáról...
...most már a két kezemen meg tudom számolni,hogy kiket tudok barátoknak nevezni...

...arról nem is szólva,hogy mindenkinek igaza van itthon,mindenkinek van beleszólása a dolgokba...nekem egyre kevésbé...én csak addig vagyok érdekes amíg szükség van valamire...
...persze,ha felemelem a hangom az rögtön konfliktust von maga után...akkor most,hol lehet az én helyem...

...Shyamalan filmjét egyesek olyan szinten leszólják,hogy elképesztő...még szerencse,hogy nem vagyok egyedül a szimpatizánsok táborában...de mondjuk tényleg ez a legkevesebb,ami bánthat...

...a legnagyobb baj az,hogy a tűréshatárom csökken...ezt tudom én is...emiatt is vagyok "durva,mint a pokróc"...de én nem akarok bántani senkit tényleg...csak amikor utolsó vagyok egy rangsorban...ami állítólag csak az én parám-de ezt kétlem...akkor felmerül a kérdés,hogy most hogyan tovább...mi a megveszekedett kutya faszát csináljak...hogyan felelhetnék meg...egyáltalán miért akarok én ennyire görcsösen megfelelni...talán mert gyűlölöm a konfliktust,amibe pedig folyton belekeveredek...mert véleményt nyilvánítok és az nem mindenkinek tetszik...

...tegnap azt mondtam..."ez valahogy nem az én napom"...hát...a maira mit is mondjak...
...ma csak simán minden összejött...és ,hát ez persze rendkívül fantasztikus...sokkal jobb...kutya jó dolgom van...

...de egyszer repülőre ülök és messze-messze elmegyek és...na és...azt majd jól meglátjuk...

2008. június 26., csütörtök

...ez az én napom:)...érzem...


...eldöntöttem,hogy ma,mivel totál egyedül vagyok itthon,és ez ritkán adatik meg nekem,tök jól fogom magam érezni,alszom sokáig,majd összepakolok,és DVDzek,vagy ilyesmi...
..gondoltam én...erre már kora reggel felkeltem,mert egy rohadék kis eb ide jár ugatni elénk néha,és ma is ezt tette...jön és ugat a mi kutyáinkra a kerítésen kívülről...
...na nem baj,gondoltam...hosszabb lesz a nap...
...kimegyek a konyhába...valaki megitta az utolsó kávémat...
...na nem baj,főzök teát...
...nézem az asztalon üzi,"találj már ki valamit ebédre"...
...nem baj,belefér...
...keresem a DVDk között,amihez kedvem lenne...nincs,papírra felírva...kölcsön adta a hugim...
...nem katasztrófa...nézek mást...
...előbb megnézem a neten,mit írnak Az eseményről...elkeserítő...de ízlések és pofonok...
...na nem baj,én is írtam vissza elég szépeket...
...bekapcsolom a dvdt...Gladiator...vágatlan változat...megcsörren a telefonom...
...mindegy még nem kezdtem el a filmet...
...unokahugom holnap érettségizik és vasárnap megkérdezte van e valami könyv és film összehasonlításom,mert neki nincs meg az a tétel...akkor mondtam neki,hogy nem ígérek semmit,de megkérdezem valakitől,mert nekem nincs ilyenem,csak könyv és film esetleg,de nem hasonlítottam össze...most meg hív,hogy akkor mi van a cuccal...mondom nincs,de mondtam,hogy szólok,ha van,és különben sem ígértem meg...és lecsesz,de undorítóan,hogy mekkora egy tróger,szemét,köcsög vagyok,hogy folyton ígérgetek és neki veszélybe került az érettségije miattam...rám csapta a telefont,mielőtt bármit mondhattam volna...
...hát ki van bukva,Istenem,érthető,de akkor sem ígértem semmit...
...erre újra csörög,keresztanyám:"Kislányom jól becsaptál minket...ennyit kértünk,hogy szerezz tételt és ennyire sem vagy képes"...mondom,én nem ígértem meg,hogy tuti lesz,csak,hogy megpróbálom és szólok,ha van..."ennyire vagy megbízható"...lecsapta a telefont...

...na ezt már nem tudom lenyelni...a k_rva életbe...le is érettségizek helyette...jó,hogy nem holnap jut eszébe,hogy nincs tétele...
...én vagyok most a szemét,köcsög,megbízhatatlan,mindenki utál...persze ...
...nekem már jó...
...nekem már bejött az élet...
...ennyit erről,ennyit a napomról,ennyit a filmemről,a kávémról...

...és igen...a DVD hibás,a lejátszó nem tudja beolvasni...
...semmi baj,túlélem,de már el is ment a kedvem mindentől...

...kitalálok valami ebédet,remélem nem gyújtom fel a konyhát...
....................ez egy szép nap...szeretem...

2008. június 20., péntek

...emlék...



...emlékszem amikor még campinggel tekert előttünk...aztán egy agyonhasznált Forddal nyomult...majd megvette az apja Ladáját...most pedig egy új Renault tulajdonosaként feszít...

...még emlékszem,amikor ide kerülve visszahúzódó,szerény gyerek volt... szeretetreméltónak találták...aztán én még annál is szeretetreméltóbbnak...amikor pedig tudatosult benne,hogy ő nem jelentéktelen szürke folt az itteni életben...pláne az enyémben,akkor meglepődött,azt hitte viccelek...nem hitt nekem...elfutott...megrémült vagy mi,mert bizonytalan volt mindenkivel szemben,legfőképp önmagával kapcsolatban...később tudtam csak meg,hogy Ő soha nem kellett senkinek...szívatásnak hitte...

...régen volt...minderre Ő már nem emlékszik talán,de én nem felejtettem el...
...sok minden változott azóta...öntudatra ébredt és rájött,hogy bárkit megkaphat...vitték a haverok...a haverjai,akik mindig utáltak a beállítottságom miatt...szerintük egy művészke voltam,aki nem ezen a világon él...nem a legújabb divat érdekel és a smink és ez az ő értékrendjük szerint nem megfelelő...így szépen formálták Őt és rámutattak azokra az értékes lányokra,akik bármikor fel tudnak mutatni egy épp menci rucit és abban villognak platina szőke tincseiket rugóztatva,feketére szolizva...és persze könnyűszerrel "barátkoznak"...

...nahát ez itt a trendi...
...ezért nem vagyok én itt senki...

...az egyetlen ami nem kerüli el a figyelmem,hogy az elit alakulat minden tagja átnéz rajtam,észre sem vesznek,csak Ő hajlandó köszönni,ha néha találkozunk...
...én voltam az első,aki bízott benne,aki éreztette vele,hogy"versenyképes"...ez élhet még az emlékezetében...
...ezt látom mindig a szemében,ezt csak én értem,csak én tudom...
...végtére is borzasztó sokra megyek vele...
...nem is akarok semennyire menni vele,mert az a tény,amivel ő is tisztában van,hogy nekem az a srác volt szimpatikus,aki totál idegenként becsöppent az édesanyjával egy idegen környezetbe, egy családba,ahol apa várta és két tesó...aztán kijárt egyedül bicajjal...alig mert bárkire nézni...és ráköszöntem...

...ennek 10éve...
...rengeteg idő,rengeteg változás,rengeteg elveszett lehetőség,sok új esély,régi és új barát...
...és egy örök titokzatos szál közöttünk,ami elválasztja a valóságtól a mesét...az élhető és elképzelt világot...minket egy életre összekötve...egymás emlékezetében élve...elválaszt egy életen át...

2008. június 19., csütörtök

...ó,hogy az a...



...mikor más kezdi el élni az általam megálmodott mesét...mikor minden ,amit elképzeltem valakinek tapsra megadatik...mikor egy gondolat és megteheti,mert ezüst kanállal a szájában született...és van annyira pofátlan vagy inkább merész,hogy rákérdez és a válasz "miért ne"...

...ez erősíti bennem,hogy az élet...hát,hogy is mondjam kicsikét igazságtalan...

...konkrétan...
...dúsgazdag kislány úgy dönt nyáron kificeregne 2hónapra Amerikába,mert jó buli és,mert a szülőknek nem jelent gondot...előkeresték tehát az ismerőst,aki azelőtt falubeli volt,akit akkoriban nem sokra tartottak...persze ez azóta megváltozott...aki 8éve kinn él és majd vigyáz a leánykára...és vigyáz...és szívesen vendégül látja...

...na jó...bevallom,az írígység sárga mocsarában evickélek és már alig látszom ki belőle...
...de akkor is...
...nekem ez a leányka semmit sem ártott,de mindig is nagyon ellenszenves volt...nem tudom megmagyarázni miért...egyszerűen ökölbe szorult a kezem valahányszor megláttam...
...most pedig...pff...

...ez egy nagy fricska az élettől...

...pont ő...nem vagyok mérges rá egyébként...miért lennék...jó neki...láthatja amit én lehet,hogy nem fogok még jó darabig...lehet,hogy soha...bár ez lehetetlen,mert el fogom érni...csak Ő már valóságként éli meg mindazt,amit én még csak álmaimban dédelgetek...ezért szorít a mellkasom...ezért szipogok most és alig látom a monitort...

...hülye vagyok tudom,de ez a pofon most rosszabbul esett,mint eddig bármikor...

...nem baj...majd egyszer...

2008. június 18., szerda

...nem veszhetnek el...


...kis színjátszóimat a mai általános iskolai évzárón megajándékoztam könyvvel és emléklappal...nem kicsit örültek neki...
...jó volt látni az arcukon tündöklő mosolyt,amikor egyesével kijöttek a jutalomért...
...igazán megérdemelték...
...annyira jó volt adni nekik valamit,amivel kifejezhettem valamelyest,hogy mennyire büszke vagyok rájuk...tőlük pedig egy szál rózsát kaptam...szép,hogy gondoltak rám...
...mindig éreztették velem,hogy szeretnek,de ma,amikor az igazgató mellett állva vártam őket,hogy átvegyék tőlem a könyvet,megpusziltak és néhány kislánykám meg is ölelt...boldogok voltak,mert sokan közülük nem kaptak semmit idén iskolai szinten...nem éreztették velük azt,amit én folyton próbálok,hogy értékesek...
...mindegyikük értékes...tehetséges és értékes srácok...ez az,amit elfelejt sok pedagógus...keresni az értéket a gyerekekben... megpróbálni a nyelvükön beszélni és úgy felettük maradni,hogy közben szinte baráti kapcsolatban vannak...
...mondjuk ez szörnyen nehéz,és nem is vagyok tanár,csak valaki,aki összegyűjtött néhány kisgyereket és játszott velük...kerestem őket...
...próbálok segíteni nekik megtalálni a saját kis világukat,hogy merjenek megszólalni és legyen önbizalmuk...ez a legfontosabb,hogy,ha ki kell állniuk vagy beszélniük kell valahol,akkor merjenek,mert egy magabiztos embert komolyabban vesznek,mint egy tétovát...
...az is igaz,hogy az önbizalmat hajlamosak sokan beképzeltségnek titulálni,és nem nagyon szeretik,ha valaki határozott...nyilván,mert azt gondolják,nem vezethető az egyén,meg önfejű,de ez nem igaz...az alázat ott él benne...de bocsánatos dolog,ha ezt rögtön nem mutatja,tartva az esetleges tüskéktől...azt ki kell érdemelni,hogy valaki megbízzon valakiben és ne mutassa magát másnak mint ami,hogy letegye a páncélt...a páncélt,ami két lépés távolság megtartása és határozott fellépés ötvözete...

...hűűűűűűű,ebbe most nagyon belementem...hangyányit okoskodásnak hat...

...szóval a lényeg,hogy segíteni szeretnék nekik abban,hogy ne legyenek kis határozatlan és félénk gyerekek...aztán tutyimutyi felnőttkék...ebben pedig a legnagyobb segítséget a színjátszás képes nyújtani...
...lassan haladunk,de biztosan...nincs olyan,hogy nem merem,vagy nem tudom...
...hiszen csak arra vagyunk képesek,amiről eldöntjük,hogy megcsináljuk...