...próbálok színeket csempészni a világomba...fényt az elidegenedett és hideg szürkeségbe...

2008. szeptember 21., vasárnap

...pozitívum...


...a harcok kudarca...
...ez kényszerít menekülni átmeneti megoldásokba...
...nem is kényszerít...
...nem is átmeneti...egyszerűen egy másik út...egyszerűen elfogadom,hogy változásokkal kell szembesülnöm,ami nem feltétlenül jó nekem...

...nem jó nekem...és ez kit érdekel...

...biztosan megtalálom ennek is a jó oldalát...
...már-már betegesen keresem a pozitívumot minden elcseszettnek tűnő helyzetben...
...és ragaszkodom az elképzeléseimhez,amíg látok utat felé...addig mindenképp...ha már nincs,azon nehezen teszem túl magam,bár idővel ez is sikerül...pontosan akkor,amikor megtalálom a pozitívumot,a jót,az okát annak,amiért nem sikerül...
...ha nem akarom eléggé,ha gyenge vagyok hozzá,hogy megtegyem...ha nem bízom magamban...
...ennek is oka van...
...ha nem bízik senki benned,aki fontos,akkor nehéz egyedül...
...ha nincs támaszod,pedig várod,hogy melléd áll...
...megfelel a fél megoldás,vagy lemondasz...hát vagy megkeresed a pozitívumot...
...pozitívum...kifogás...kifogás,menedék,magyarázat a gyengeségre,a gyávaságra...hogy miért nem teszed meg...

...ezt tudom nagyon...az az igazság...

...nem okolhatom,csak saját magam...ha pedig elfogadom...akkor magam sem...mert az én életem,az én utam...amit másképp is élhetnék....

...mindenre vannak alternatívák...
...mert mi van ha...
...mi van ha...
...mi van ha...
.......................nincs semmi...
...pozitívum van...
...pozitívum...
...kudarcok pozitívuma...
...bukott harcok,amikből tanulhatsz...
...persze,meg pofonok,amik jól esnek,nem?...
...hát nem...
...valahogy nem találok pozitívumot a veszteségekben és a fájdalomban...
...csak magyarázatot...
...hogy gyenge voltam,hogy gyáva voltam,hogy miattam van...hogy rajtam múlt...
...rajtam...múlt...elmúlt...és ebben nincs semmi változtatható...

12 megjegyzés:

Petyó írta...

"+"
Ez egy pozitívum. Ha mást nem is tudok, de ezt Neked küldöm! :)))
...
Ne magad okold, azaz ne csak magadat. Viszont a másikat... ...blablabla...
Ez hülyeség amit írok. Sem magadat, sem a másikat nincs értelme okolni, mert ahogy írtad, Te a saját életedet, a másik pedig szintén a saját életét éli. A magyarázatot pedig szerintem is azon a szinten kell keresni, hogy ezt a két életet miért nem sikerült összhangba hozni és/vagy tartani. A magyarázat pedig szinte csak azért kell, hogy a saját lelkedet megnyugtasd. Mert meg kell nyugtatni.
...és ez akkor jó, ha őszinte vagy Önmagadhoz, de nem önmarcangoló, mert az könnyen átcsaphat önsajnálatba - ennek magas szintű művelője vagyok magam. :) Egyszer csak leszokok róla. Amúgy pedig...
...be kellene pasiznod. ;)
Ne keresd, ne akard, csak ha ott van, legyél NŐ. Úgy irányítsd a pasit, hogy azt gondolja, ő határozza meg a menetirányt. Hidd el, könnyű lesz. Minden pasi szereti ezt hinni. Mi nem vagyunk bonyolult lények... :))) Mint a gyerekek: ha megkapjuk azt a keveset amit szeretnénk, akkor boldogan szuszogunk és nem gondolkodunk.
;)

Judit írta...

...köszi...
:)
...egyébként,tudod,azt gondolom,vagyis nem csak gondolom,hanem így is élem az életem...szóval...lehet,hogy beképzeltségnek tűnik,lehet,hogy túl sokat gondolok magamról...de...
...tudod,nem jó Bárki,csak,hogy Valakim legyen...csak,hogy ne legyek egyedül...akkor inkább vagyok egyedül...a felületesség a csillagjegyemre talán,de az érzelmeimre nem vonatkozik...nincsenek ezzel kapcsolatban jó tapasztalataim...valaki vagy egészen,vagy sehogy...játékból semmiképp...
...én nem teszem mással,nem engedem,hogy bárki ezt tegye velem...
...léptettem és léptem le szépen,de léptek csúnyán...azóta csak óvatosan játszom,mint a kisgyerek a homokozóban,ha megvágja magát egy kósza üvegdarabbal pl. ...akkor óvatosan épít a továbbiakban...
:)

Petyó írta...

Az az Egy, az nem játék. Ő legyen az egyetlen, a Minden. Erre gondoltam. Ezt, Őt nem lehet keresni, de meg lehet találni. Tudod... "fel kell ismerni". :)
...és az érzelmek, az érzelmeid pedig jó, nagyon jó, hogy ajándéknak tekinted (a választottadnak) és nem fegyvernek.
Mindent...
Mindent adj - és ezt a kockázatot fel kell vállalni -, hogy mindent megkapj.
Ha kapsz, akkor Te is ajándékot kaptál.
Ha nem...
...háááááááááát...
...akkor örülni kell, hogy adhattál. :)
(No igen, de addig, amíg ezt magammal meg nem értetem, naggggggyon poccccccsék hangulatom van.)
Mert jó szeretni...
...és mert az, hogy "szeretek valakit" érzés nekem jó, tekinthető-e önzőségnek? Mert ha igen, akkor jó dolog önzőnek lenni! :)))

Judit írta...

...az a baj,...baj?...hogy az idő folyamán arra kellett rájönnöm,hogy azt az Egyetlent megtaláltam...csak ő még nem tudja...
:))))
...és ez sajnos egyáltalán nem vicces...:)
...de "nevetve sírok,a könnyem mosoly"...
:)
...várnom kell,pontosan azért,hogy azt higgye,hogy ő határozza meg a menetirányt...
...szeretni jó...és én szeretek...mindent adok ilyenkor...
...az,hogy "szeretek valakit" nem önzés...inkább teher,ha reménytelenné válik és nem bírsz szabadulni tőle...
...nem bírtam örülni soha,ha adtam és nem kaptam viszonzást...
...az érzéseimet ajándéknak és nem fegyvernek tekintem?...ezt hogy érted?:)

Petyó írta...

...ööö...
Félreérthető voltam, de inkább szerintem túlzottan belevittem ebbe a mondatba a saját tapasztalataimat és vágyaimat. Bocsi! :)
Ajándék, mert adni akarod és örömet szerezni.
Nem fegyver, mert nem "elérni" akarsz általa valamit.
...
:)
Noszogasd egy picit azt az Egyetlent, mert lehet, sőt biztos, hogy akar ja Ő is, de lehet, hogy valamiért nem mer.
Na itt jöjjenek a női praktikák! Tudod, bár kissé ódivatú, de a leejtett zsebkendő visszaadásakor kicsit "jobban" összeér a kezetek, vagy beszélgetés közben közelebb hajolsz és megérinted, mélyen a szemébe nézve... Nem tudom... :) Nem ismerlek, nem tudom milyen habitusú ember vagy, a valóságban, csak elképzeléseim vannak. Az meg vagy igaz, vagy nem. Igazából ez egy olyan dolog megint, amiben nem jó tanácsot adni, mert úgyis a helyzetet, az adott helyzetet kell kihasználni. Borzalmas ez az utolsó szó, nem? :))) De ez van!
...és ha nincs viszonzás?
Hááááát... (fejvakarás)
Igazából szerintem ez sem baj. Mert adtad, legfeljebb lepattant. Gondot inkább az jelenthet, ha adtad és durván visszautasították. Vagy kaptad, de visszavették. Mert az ajándékot ugye adni szokták és nem visszavenni. :)
Saját példámból merítve, korábban, mikor egyedül voltam, örültem az udvarlásnak (vagy flörtnek, de ennek van egy kicsi mellékzöngéje), mert jól esett, hogy elfogadták a bókot, a kedvességet és viszonozták is egy mosollyal. Soha sem kértem... vagy inkább vártam... de még ez sem, mert örültem, ha kaptam valamit vissza, de legnagyobb öröm volt az, hogy egyáltalán elfogadták. Ajándék.
De az udvarlás más, mint a kapcsolat. A kapcsolatban már nagyobb... súlyosabb ajándékot adok, adunk. A mindennapok örömét, gondját. A gondok közös megoldásának örömét. Az énem jó és rossz oldalát. Az általam jónak és rossznak tartott és az Általa jónak és rossznak tartott Énem. Mindent. ...és ezt, ha valaki ilyen (mert nem mindenki ilyen) néha nehéz elviselni. ...és aki ezt nem tudja "elviselni" az önmagából sem ad meg mindent. Azt, amire Neked lenne szükséged a boldogsághoz. De ezt, ha nem adod, nem is kapod vissza. Mert kapni is jó... :)
...és igen, nehéz elviselni azt, ha amit adok nem kell.
Hidd el, max. 1/2 év alatt elmúlik, és utána megtalálod azt, akinek szőröstül-bőröstül kellesz és ezért (vagy még Téged megelőzve) szeretetből Neked adja mindenét. Csak győzd elviselni... :)))

Petyó írta...

"azt az Egyetlent megtaláltam...csak ő még nem tudja..."
Nem tudja?
Nem mondod!!! :)
Segíts Neki, hogy legalább sejtse. Lehet, hogy Ő is akarná, de...
Na neeeeee... :)

Judit írta...

...ezt totál képletesen értettem...
...tudja,hogy valami van,csak azt nem sejtheti,hogy ennyire...
...ezzel azért nem rohanjuk le a másikat,nem igaz?...
...csak idővel,ha...
:)

Petyó írta...

...de nyugodtan küldhetsz feléje "füstjeleket". A férfiak néha nagyon "bambák"... :)

Judit írta...

:))
...köszi a tanácsot,de hozzá kell tennem...nem kell engem félteni:)...
...az óvatosság nem torkollik bénaságba és esetlenségbe...:)
...türelmes vagyok,mert ráfáztam már a "lerohanás"miatt...

Petyó írta...

Ok!
:)
Én sem akartam okoskodni és köszi a mosolyt! Sajna most nem vagyok jó hangulatomban, ilyenkor viszont hajlamos vagyok tanácsokat osztogatni feledtetve a saját nyűgömet...
:)
De furcsa dolog a lerohanás!
Milyen tapasztalatod van róla?
Nekem az utóbbi 3 lerohanásom balul sült el... :/
...ha meg türelmes voltam, akkor meg más vitte el a pálmát (Mert amikor megbeszéltük utólag, akkor az kaptam, hogy mamlasz voltam). :)
Szóval a fene sem érti ezt... :)))
Meg meddig türelem és mikortól lerohanás...?
Lehet, hogy ezt csak 70 évesen fogom megérteni? :)
...akkor meg már minek?
:)))

Petyó írta...

...és csak egy kis egoista vágyakozás ide, az oldaladra is...
:)
Engem is lerohanhatna már valaki. Isten bizony nem állnék ellent...
:))))))))))))))

Petyó írta...

...volt korábban egy kérdésed, kérted, hogy szóljak, ha rájövök, hogyan lehet felejteni.
A válasz: Sehogy.
De nem is szabad. Csak el kell fogadni. Elfogadni is csak azt szabad, ami a valóság. Ami nem a feléd mutatott álca és nem az általad felépített légvár.
Elfogadni a valóságot lehet.
...és csak a valóság az őszinte.
Még akkor is, ha fáj.
...és már megint az őszinteségnél lyukadtam ki. A francba. Ez lesz a vesszőparipám?
...és, hogy kissé belekeverjem az aktuálist, éppen ezért nem tartom bajnak a lerohanást, mert az őszinte (ne érts félre, nem Téged "győzködlek", vagy "szapullak"). Ha már van bennem egy érzés a másik iránt, akkor miért tartsam magamban, és miért fosszam meg a másikat az örömömtől, érzéseimtől. Ha az jó és kell is Neki, miért ne örüljön az első pillanattól?
Persze ez az én véleményem, de még én sem tudom, hogyan fogok viselkedni Vele, akit talán még nem is láttam még, de egymásnak rendelt velem a sors.
:)